2014. február 2., vasárnap

Nyers csupa csoki torta


Az alap és rajta a második krém


Harmadik krém


Csokoládé máz


Végeredmény
Alap:

2 csésze mag- dió, napraforgó, lenmag, vagy zabpehely
másfél csésze beáztatott datolya
1-2 ek kakaópor

1. Krém réteg:

15-20 dkg kesudió és napraforgómag vegyesen darálva
pár csepp stivia- ez elhagyható
kb 1 dl kókuszolaj
2-3 ek kakaópor
pici vaníliapor
Összekevertem a hozzávalókat és rákentem az alapra

2. Krém réteg:

2-3 csésze beáztatott datolya
1-2 dl kókuszolaj
3- 4 ek.kakaópor vagy karobpor
egy csipet fahéj, esetleg szegfűszeg
meleg víz
pici só

3. Réteg:

2-3 kanál kakaó, amit meleg vízzel sűrűre, csomómentesre keversz
1 kanál méz
kevés kókuszvaj felolvasztva
Az alaphoz valókat összeturmixoljuk és a torta forma aljára kiterítjük. 
Legegyszerűbb kézzel belenyomkodni. 
Jó ha előtte kókuszreszelékkel megszórod a tortaforma alját. 
Majd az első krémréteg hozzávalóit összekevertem és rákentem az alapra.



Majd a 2 .krémréteghez valókat beteszed a turmixba, majd amikor már egynemű lesz, akkor hozzáöntöd a meleg vizet és ettől szinte habos lesz. A kész krémet ráöntöd az első réteg krémre és hűtőbe teszed, hogy megszilárduljon. 
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Forrás:blog.csirak.hu 

Megjegyzésem :

 A fele adagot készítettem el egy 18 cm-s tortaformában. A másodig és a harmadik réteghez még tettem 1-1 ek mézet :) Édes szájú vagyok :)   Tetejére csak egy kis banánhabot tetem ,de nem kell rá semmi mert : Tökéletes !!!  Nagyon tömény :) Mennyeien finom :) :) :) :) Köszönöm :)







2 megjegyzés:

  1. Én is édesszájú vagyok...., annyira megkóstolnám..., de csak nyelek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd készítek neked is :) Ha erre jársz :D

      Törlés